Viszlát 2017 - viszlát high heels & cakes

Picit megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel, de jobb későn, mint soha. Tudat alatt talán halogattam is, hiszen nemcsak 2017-nek, hanem ennek ...


Picit megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel, de jobb későn, mint soha. Tudat alatt talán halogattam is, hiszen nemcsak 2017-nek, hanem ennek a blognak is búcsút intek ezzel a poszttal.


A blogolást nem fogom abbahagyni, és ezt az oldalt sem törlöm - nagyon a szívemhez nőtt ugyanis a high heels & cakes. Életem első olyan projektje, amit nem adtam fel, és szinte egész felnőtt életemben ezen dolgoztam. Most viszont úgy érzem, kicsit kinőttem. Nagyon megváltoztam az elmúlt 1-2 évben, teljesen átalakult a gondolkodásmódom, a preferenciáim, és az, ahogyan a világot látom. Már nincsen se high heels, se cakes. Ahelyett, hogy szükségtelen tárgyakat, sminkeket, ruhákat, és hasonlókat halmoznék fel (ahogyan régen tettem), inkább élményekre gyűjtök. Mindig is szerettem utazni, de sokáig féltem igazán nyitni a világra. Most viszont el sem tudom képzelni az életemet másként. Boldog, viszont elég stresszes évem volt. Egyre inkább érzem a "felnőttség súlyát" a vállamon. Most döbbentem rá igazán, hogy mennyire egyedül is van az ember a világban, és milyen fontos, hogy tudjunk számítani önmagunkra. Voltak nehéz időszakaim, anyagi és érzelmi szempontból is, a fotós tanfolyammal kapcsolatos kiadásaim pedig rengeteg lemondással jártak - és ha nem utazhattam volna, akkor nem hiszem, hogy normálisan képes lettem volna feldolgozni mindezt. De szerencsére utaztam, és így megértettem, hogy szinte bármiről képes vagyok ezért lemondani.

Mivel ez a blog cukiságokkal teli sütikés csináld magad projektekkel indult, természetes, hogy az olvasóim is leginkább ezek iránt érdeklődnek, az utazós posztjaim pedig nem annyira népszerűek. Egyre több a külföldi olvasóm is (gondolom, az instagram miatt) - ők viszont hiába érdeklődnének az utazós dolgok iránt, ha nem tudják elolvasni. Ezért nagy döntésre szántam el magam: új névvel, új domainnel új blogot fogok indítani, amit két nyelven írok majd. Néhány korábbi utazós bejegyzést is át fogok rá töltögetni innen. Remélem, január végére elkészülök, és megmutathatom nektek is! :)

De mi is történt 2017-ben?

Viktorral a 6. évfordulónkat egy igazi, prágai sörözőben ünnepeltük, ahol megkóstoltuk a sörben érlelt sajtot is, melynek átható majomsegg-íze könnyeket csalt a szemünkbe. Felmásztam a Lőportoronyba és onnan néztem a száztornyú várost. Sétáltam az Aranyművesek utcácskáján, és megundorodtam a tömegturizmustól egy életre. Beiratkoztam egy OKJ-s fotós tanfolyamra, és megvettem életem első tükörreflexes fényképezőgépét. 13 hétvégét töltöttem Budapesten. Életemben először voltam teljesen egyedül egy szálláson, vagy egy városban. Megtanultam egyedül lenni, egyedül bóklászni, és nem eltévedni.

Felmásztam a Szent István Bazilika tetejére és idén jártam életemben először a Halászbástyánál is. De a Lánchídon sem sétáltam át eddig soha. Csónakáztam 112 méterrel a föld alatt egy sós vizű tavon, a tordai sóbányában. Ültem a tűz mellett a Tordai-hasadék lábánál, és sütögettem a szalonnámat. Másnap át is sétáltam a hasadékon, és felcibáltam magam a hegy tetejére, ahol majdnem kiköptem a tüdőmet, annyira nem voltam formában - de még így is megérte, sőt! Ez volt benne a legjobb.

Megleptem Viktort egy raftingtúrával a 25. születésnapján. A túrán sziklára futott a csónakunk és beleborultunk a 10 fokos Isonzóba, ami elsodort engem, és az evezőmnél fogva húztak ki a partra a többiek. Üldögéltem egy ingatag függőhídon, miközben a földöntúli kék víz sodrását bámultam magam alatt. Minipalacsintákat ettem Ljubljanában. Csónakáztunk a Bledi-tavon, majd pár óra múlva bőrig áztunk, félúton egy kilátó felé, amit végül meg sem találtunk. Végigsétáltunk a Vintgar-szurdokon, és elkészítettem életem első "selymes" vízesésfotóját. Felmásztunk a bledi várba, és megkóstoltuk a híres bledi krémest.

Libegőztem Zugligetben, és körbenéztem az Erzsébet-kilátóból. Készen lett a nappalink - bár igaz, hogy a plafonról még mindig egy darab árva villanykörte lóg le, mert lusták vagyunk felszerelni egy ufólámpát. Lánybúcsút szerveztünk Móni barátnőnknek, egy hétre rá meg hajnalig táncoltunk az esküvőjén.

Életemben először ültem repülőn, és bár azt hittem, rohadtul izgulni fogok, végül még egy sonkás szendvicset is benyomtam indulás előtt, annyira nyugodt voltam. Vérszemet is kaptam, és rögtön vettem még két retúrjegyet - egyet Malmőbe, egyet Milánóba. Autót béreltünk Angliában. Voltunk a Stonehenge-nél. Angol reggeliztünk Cornwallban. Mezítláb álltam egy jéghideg patakban, miközben az egyik legkülönlegesebb vízesést bámultam, amit valaha láttam. Jártunk Tintagelben, ahol a legenda szerint Artúr király született. Fish and chipset ettünk. Hortenzia- és bocitúladagolást kaptam. Fenékig beleszaladtam a 15 fokos Kelta-tengerbe, majd életem egyik legszürreálisabb naplementéjét láttam. Sétáltam Cotswolds bájos, középkori házikói között. Vadon élő őzeket lestünk a Richmond Parkban. Voltam a 9 és háromnegyedik vágánynál, de sajnos a Roxfort Expresszre nem tudtam felszállni. Megkóstoltuk a Borough Market összes sajtját. Sétáltunk a Temze partján, mókust etettünk a Hyde Parkban. A mókus megharapott, kitört rajtam a hipochondria, böngésztem a webbeteget, majd itthon beoltattam magam veszettség ellen. A sürgősségin úgy hívtak: "a mókusos hölgy" (5 évig védett vagyok, harapjatok, ha mertek).

Amikor éppen nem voltunk úton Viktorral, akkor vízipipáztunk és házi nachos tálat ettünk. Inezzel az erkélyen csacsogtunk (=visítva racsítottunk) az élet értelméről néhány vodkanarancs mellett, amikor épp kitört rajtunk a huszonévesek válsága. Hintáztunk este a parkban, amikor senki nem látott. Voltunk strandon, csak, hogy megállapítsuk: nem nekünk való. Láttam naplementét a Berettyó-parton, pipacsok között, és a nyolcadik emeletről Fannival, amikor lakásbúcsúztatót tartottunk. A gyerekkori legjobb barátnőm hazajött Angliából csaknem két év után, de kicsit olyan, mintha el se ment volna. Limonádék, piteevés, biciklizés, koktélozás, fagyizás (csoda, hogy még nem vagyok 200 kiló).

Úsztunk a szivárvány felé, és hullócsillagokat néztünk Horvátországban, miközben hallgattuk a birkák bégetését a hegyoldalon. Életemben először voltam a szüleimmel a tengernél - anyu 26 éve nem lubickolt a tengerben, apu pedig eddig még soha. Megnéztük a naplementét Baska "kastélyából". Lebegtem egy úszógumin az Adriában, és behunyt szemmel élveztem a napsütést.

Gyönyörködtünk a Fények éjszakáiban Debrecenben, és söröztünk a Nagyerdőn a cseh sörkertben augusztus 20-án. Augusztus végén betöltöttem a huszonnégyet. Szeptember közepén sikeresen lemodulzáróztam (és így félidőhöz érkeztem) a fotós suliban.

Majd elmentünk életünk első csajos utazására a barátnőmmel, Milánóba, repülővel. Csak mi ketten - és mindent én szerveztem. Életemben nem féltem még ennyire, de végül minden szuperül sikerült. Odafelé a repülőről néztük a napfelkeltét az Alpok felett. Fagyiztunk a Galleria Vittorio Emmanuele csarnokban, piknikeztünk a Parco Sempionében, és pizzát ettünk Milánó főterén. Elvonatoztunk a Comói-tóig, siklóval felmentünk Brunatéba, és megkerestük a kilátót, ahonnan csodás látvány tárult elénk (de felfelé majdnem szívrohamot kaptunk az emelkedőn. Valamit valamiért). Üldögéltünk az apartmanunk teraszán, néztük a naplementét, és élveztük a szeptember végi, 25 fokos meleget.

Októberben még Malmőbe is elrepültünk Debrecenből - ami kevesebbe került, mint Budapestre elvonatozni ugyaninnen. "Fikáztunk", azaz kávéztunk a svéd városkában, sétáltunk a tengerparton, és átvonatoztunk Dániába. Láttuk a kis hableányt, éreztük Christiania illatait, voltunk a Papiroen sziget óriási street food forgatagában (ami sajnos azóta bezárt). Megmásztuk a Rundetaarnt, nachost majszoltunk Nyhavn egyik hangulatos éttermében, és megettem életem talán legdrágább szendvicsét (egy smørrebrødot) a Torvehallerne piacon.

A fotós tanfolyamnak köszönhetően utolsók közt fényképezhettem a Néprajzi Múzeumban, ami november végén sajnos bezárt. Karácsonyi vásároztunk Debrecenben, ültünk a világító óriáskeréken, és fentről néztük a várost. Karácsony és szilveszter között még Nagyváradra is átszaladtunk, megnézni a vásár fényeit. Az új évet csendesen, itthon ünnepeltük, miközben az óriási adag fényképet nézegettem, amit idén készítettem - és amit nagymamám hívatott elő nekem karácsonyra.

2017-ben 8 országban jártam, ebből 4-ben idén először. 2018-ban ezt a számot legalább ugyanennyivel kívánom növelni. Már le is foglaltam néhány izgalmas és szuperolcsó szállást, és meg is van a repjegyem egy fantasztikus országba. Életemben először fogok fürdeni az óceánban, és remélem, hogy októberben egy újabb kontinensre léphetek (azaz repülhetek). Többet nem árulok el, hamarosan minden kiderül - de már nem ezen a blogon, hanem az új oldalamon, aminek a címét természetesen megosztom majd veletek is, amint elkészült.

Remélem, ti is egy élményekben gazdag évet tudhattok magatok mögött! Boldog új évet! :)










Olvastad már?

10 hozzászólás

  1. Szépek a képek, mint mindig. Sok sikert kívánok az új bloghoz és minél több jó élményt!

    VálaszTörlés
  2. Már alig várom az új blogodat! Nagyon klassz helyeken jártál és a fotók is eszméletlenek! Boldog új évet és hatalmas utazásokat! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! *-* Én is utazásokban gazdag, izgalmas évet kívánok neked!!! :)

      Törlés
  3. Nagyon szeretem megnézni a képeidet, mert én is imádok fotózni és mindig kedvet kaptam tőled egy kis utazáshoz:) Várom a továbbiakat:)

    VálaszTörlés
  4. Elfogadom a döntésed, bár bevallom, szerettem olvasni a filléres beszerzéseidről, az 5-5 apró tippről, szívesen néztem a receptes bejegyzéseket, annak azonban örülök hogy nem törlöd a korábbi posztokat.
    Kellemes utazásokat kívánok, de azért hadd osszak meg veled egy személyes történetet. Egy időben rengeteget jártunk színházba, előfordult hogy hetente két-három alkalommal is mentünk. Arra eszméltünk mindketten a párommal, hogy így már nem az igazi, valahogy elvesztette számunkra a varázsát. Nem volt már előtte az az izgalom, készülődés stb., csak azt éreztük, hogy megint megyünk színházba. Azóta ritkábban járunk, így újra tudjuk élvezni és értékelni ezt a csodás világot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igaz, hogy nem gyakran járok színházba, talán 6-7 alkalommal voltam egész életemben, mégsem hiszem, hogy az utazáshoz lehetne hasonlítani. Almát a körtével... :) Soha nem utazunk kétszer ugyanoda, mindig újabb és újabb helyeket fedezünk fel, újabb izgalmas dolgokat próbálunk ki, új ételeket kóstolunk meg. Ezért ahelyett, hogy ráunnék, minél több helyen járok, annál inkább hajt valami belülről.

      De természetesen értem, miről beszélsz - számomra teljesen ilyen volt például a tortasütés, szenvedélyként indult, de a végén már csak nyűg volt és ablakon kidobott pénz. Ahogyan a kacathalmozás is. Egy pillanatig örültem minden kis vásárolt és elkészített tárgynak, viszont idősebb koromban nem arra szeretnék emlékezni, hogy mikkel vettem körül magam huszonévesen, hanem arra, hogy miket tapasztaltam, és mit láttam a világból.

      Törlés
  5. Az én idei első bejegyzésem is pont az első bekezdésedről szólt. A tavalyi év utolsó néhány hónapjában kezdtem el azt érezni, hogy sokkal fontosabbak az élmények, a kézzel nem fogható dolgok, mint egy halom csetresz.. ezért idén nagyon igyekszem én is minél több élményt megvalósítani, és az utazás nálam is tervben van. Nagyon várom az új blogod és az új bejegyzéseket! :)

    VálaszTörlés
  6. Összeszorult a szívem a cím láttán, hogy egy újabb nagyszerű blog zárja be a kapuit, de örömmel olvasom, hogy más formában azért folytatni fogod! Nagyon szeretem a képeidet, az utazós hasznos tippjeiddel és élményeiddel együtt, így az új blogon is biztos követni foglak :)

    VálaszTörlés

Flickr Images