Életképek

Néha elgondolkodom azon, hogy vajon milyennek láttok engem az alapján, amiket itt írogatni szoktam. Nyilván az emberek online igyekezn...


Néha elgondolkodom azon, hogy vajon milyennek láttok engem az alapján, amiket itt írogatni szoktam. Nyilván az emberek online igyekeznek a legjobb oldalukat mutatni, és azt hiszem, akármennyire is vigyázunk, itt akaratlanul is picit idillibb az életünk, kedvesebb a személyiségünk, satöbbi, satöbbi, mint a valóságban.

Írtátok már néhányan például, hogy milyen pozitív vagyok. Attól még, mert nem siránkozni járok a blogra, rengeteg kétségem volt/van az élettel kapcsolatban, csak úgy, mint szerintem rajtam kívül sok más fiatal felnőttnek. Mit akarok kezdeni az életemmel? Mi van, ha nem ezt akarom majd csinálni 2 év múlva, amit most csinálok? Lesz-e mindig munkám, lesz-e otthonom? Eljutok-e minden olyan helyre, amit látni szeretnék, mielőtt kipurcanok? Lesz, vagy lehet-e egyáltalán majd gyerekem? Mi lesz, ha megbetegszem, vagy megbetegszik valaki, akit nagyon szeretek? Szerintem ezek totálisan normális gondolatok, és aki azt mondja, hogy legalább EGYSZER nem fordult meg akár csak az EGYIK is a fejében, az hazudik. Szóval nem, nem igazán vagyok pozitív, inkább azt mondanám, hogy vidám. Nem telik el nap úgy, hogy ne sírnék a nevetéstől, és igazából akármilyen idegbeteg is vagyok néha, összességében elégedett vagyok az életemmel, boldog vagyok azzal, amim van, amit elértem, ahová elutaztam eddig. 

Azt sem írom le itt, hogy néha egy szörnyen türelmetlen, akaratos kis méregzsák tudok lenni. Persze nem a legszélesebb közönséget örvendeztetem meg ezzel, hanem - miért is ne - azt, akit igazán szeretek. Így esik, hogy Viktornak egy-egy túlhajszolt hétköznap gyakran a legszörnyűbb arcomat mutatom, ti pedig mindeközben egy vidám kis fotózó, gyurmakaktuszokat gyártó lánykát láttok. Inez barátnőm mondta nemrég viccesen (és tényleg nagyon vicces lenne :D), hogy le kellett volna videózni, ahogy Amszterdam közepén pöröltem Viktorral, lelassítani a felvételt, valami lágy zenét tenni alá, és feliratként pár kis vidám mondatom futna. Röhejes, de tényleg nagyon hamar fel tudom kapni a vizet. Utána persze kacagok rajta, mert a nevetés mindenen segít. De nem, nem igazán mondanám, hogy pozitív kis életigenlő valaki lennék. Szeretem az életemet, boldog és elégedett vagyok, de ettől még vannak olyan napjaim, amikor mindent és mindenkit képes lennék elküldeni a fenébe.

De a következő fotókról nem ez fog sugározni, természetesen! :D







Olvastad már?

2 hozzászólás

  1. Az nem baj, ha temperamentumos vagy, legalább nem kapsz a visszafojtott stressztől gyomorfekélyt. Én legalábbis ezt szoktam mondani otthon, mert én is hamar felfortyanok, kiadom és annyi. Nincs haragtartás. Megszokták. A gyurmakaktusz is a lényed egy része, sok részből állunk össze. Nekem nagyon tetszik a kalandvágyad, hogy utazni vágysz és az otthonteremtő képességed, ami a képeken is átjön. Igen, a blog nyugis és hangulatos, imádom a képeket, ezeket is, pár perc nyugalom, míg megnézem őket, elképzelem magam a vízparton vagy a kis háznál, lakókocsinál. A sáros-láblenyomatos leveles kép is nagyon tetszik, bár a komorságot enyhíti a többi kép.

    VálaszTörlés
  2. Nekem is fontos az utazás, mielőtt elhagynám a Föld nevű bolygót. Mostanában, - a képeid hatására is - kezdtem mélyebben nézelődni a világtérképen. :D USA már gyerekkorom óta nagy vágyam, csak rá kellett döbbennem, hogy oda nem huszonévesen fogok eljutni, de minden ráfordított pénzét megéri.. nekem legalábbis mindenképp. :)

    VálaszTörlés

Flickr Images