T O R T A D E K O R Á L Á S


15 éves koromban kezdtem el süteményeket készíteni. Eleinte persze csak muffinokat és kekszeket sütöttem, majd jöttek a krémes sütik és a torták. Igazából csak annyit szerettem volna, hogy minél több édességet el tudjak készíteni, de aztán, nem is tudom, hogyan, szinte egyik pillanatról a másikra megszállott lettem. Egyre szebb sütiket akartam készíteni. Egyre különlegesebbeket. A sütés számomra nem egyszerű szabadidős tevékenység. Az életem része lett. Minden torta egy külön kis világ, és bár sokszor idegeskedek, miközben készítem őket, semmi nem hasonlítható ahhoz az elégedettséghez, amit egy-egy jól sikerült alkotás elkészülte után érzek. A High Heels & Cakes blogot is leginkább azért hoztam létre, hogy megoszthassam veletek a torta- és sütikészítéssel kapcsolatos élményeimet, tapasztalataimat, tippjeimet. Szeretnék ötleteket adni azoknak, akiknek szintén ez a hobbijuk. Akár most sütitek életetek első muffinjait, akár a sokadik tortátoknál tartotok, remélem, hasznosnak találjátok majd a bejegyzéseimet. 











Flickr Images