Egynapos kirándulás a Comói-tóhoz Milánóból

A természet közelében valahogy mindig jobban érzem magam, mint egy nagyvárosban. Mivel az észak-olasz tóvidék régóta a bakancslistámon...


A természet közelében valahogy mindig jobban érzem magam, mint egy nagyvárosban. Mivel az észak-olasz tóvidék régóta a bakancslistámon volt/van, ezért Milánóból sem jöhettem úgy haza, hogy nem látogatom meg valamelyiket. Milánóhoz a Lago Maggiore és a Lago di Como van a legközelebb - mi utóbbit vettük célba.


A Comói-tóhoz Milánóból vonattal juthatsz el a leggyorsabban. Mi a Milano Centrale nevű vasútállomásról indultunk, de mint utólag megtudtam, a Garibaldi állomásról sokkal gyakrabban indulnak vonatok Comóba. A Trenord és Trenitalia nevű társaságokkal tudsz utazni: előbbi olcsóbb, utóbbi viszont már főleg nemzetközi járatokat jelent, így drágábbak a jegyek. Sajnos ezt sikerült is kicsit benéznem, és nem vettem észre, hogy a 9:25-ös vonat, amit nagy boldogan kinéztem magunknak a Centraléból Comóba, Trenitalia járat. A Trenorddal oda-vissza kb. 9€-ból megjárod az utat, viszont Trenitaliával 14€ volt a jegy - csak oda. Visszafelé már sikerült Trenorddal jönnünk, de ez egy picit dobott a költségeinken. Azért választottuk mégis ezt, mert a következő vonatra már nagyon sokat kellett volna várni, és nem akartuk elvesztegetni a napunkat. A vonatút nagyjából fél óra Comóig. Itt dönthetsz úgy, hogy buszra szállsz, és meglátogatsz egy másik pici városkát a tó partján (például Bellagiót, ami gyönyörű! Nagyon sajnálom, hogy ki kellett hagynunk, de Comóból még kb. 1 órát kellett volna buszozni. Nem is a költségek riasztottak vissza, mert kb. 1300 forintnak megfelelő összegből megjártuk volna az egészet, hanem az időhiány.)

Mi végül Comóban, és a Como feletti hegyoldalon lévő pici faluban, Brunatéban töltöttük a napot. Ide siklóval lehet a legegyszerűbben feljutni, 5.50€ a retúrjegy. Már innen is csodaszép a kilátás a környékre, de Brunate is elvarázsolt. Azok a gyönyörű házak, villák, borostyánnal befutott erkélyek, pici macskaköves utcák... Tovább tetézte az örömömet, hogy szeptember 22-én még szó szerint nyár volt itt. Ciripeltek a tücskök, tűzött a nap. Kicsit túlvállaltuk magunkat séta tekintetében, mert felmásztunk a Faro Voltiano nevű világítótoronyhoz. Útközben többször meg kellett állnunk, mert mindketten elfáradtunk, de főleg én voltam nagyon szarul, azt hittem, kiköpöm a szívemet a számon :D Mikor felértünk a toronyhoz, egy órán át csak ültünk barátnőmmel, beszélgettünk, és csodáltuk a kilátást, mert még arra se bírtuk rávenni magunkat, hogy a toronyba bemenjünk. Végül persze ezt is megtettük (2€ a belépő), és azt kell mondjam, abszolút megérte. Egyrészt, mert itt készült el az egyetlen, értelmes közös fotónk, amilyenre kb. 5 éve nem is volt példa, másrészt pedig innen a legszebb a kilátás a tóra és a környező hegyekre. A szépséges csigalépcsőről pedig ne is beszéljünk, az épületfotósok álma.

Ha ti is Milánóban jártok, mindenképpen tervezzetek be egy egynapos utat a Comói-tóig. Még most sincs túl hideg hozzá, és biztos vagyok benne, hogy az őszi színekben pompázó hegyeket nem felejtitek el egyhamar.





Ti jártatok már valamelyik észak-olaszországi tónál? Melyik volt a kedvencetek?



Olvastad már?

0 hozzászólás

Flickr Images