Debrecen bakancslista

Ha hiszitek, ha nem, már tavaly március óta csücsül ez a bejegyzés a piszkozatok mappámban, de azóta sem készültem el vele. Aztán nemré...


Ha hiszitek, ha nem, már tavaly március óta csücsül ez a bejegyzés a piszkozatok mappámban, de azóta sem készültem el vele. Aztán nemrég kaptam egy kommentet Zitutól, ami megadta a végső lökést - így hát elkészült a saját kis debreceni "bakancslistám", vagy programajánlóm, ki hogyan szeretné hívni.

Nagyon sokáig nem szerettem Debrecent. Az egyetemi éveim alatt szinte rohantam haza, vizsgaidőszakban nem is voltam már itt, hanem inkább busszal bejártam otthonról. De most egyre inkább Debrecent érzem otthonomnak, minden tökéletlensége ellenére. Szerintem mindenkinek furcsa a saját városában turistákat látnia, de tény, hogy rengetegen ellátogatnak ide külföldről és belföldről egyaránt. Főleg nyáron, hiszen ilyenkor egymást érik a programok: Campus fesztivál, bor- és jazznapok, virágkarnevál, sörfesztivál, satöbbi, satöbbi...

Szóval megpróbáltam összeszedni azokat a helyeket, programlehetőségeket, éttermeket, kávézókat, amiket minden Debrecenbe érkezőnek csak ajánlani tudok. 

Igaz, hogy Debrecen az ország második legnagyobb városa, de szerintem az összes "látnivalójának" sikerült két, viszonylag kis alapterületű részen megoszlania: a Nagyerdő és a Piac utca környékén. Nem mondom, hogy ezeken a zónákon kívül nincsen semmi érdekes a városban (látni fogjátok, hogy a bejegyzés végén, a TOP 5 debreceni látnivaló/program közül kettő ezeken kívül helyezkedik el), de nagyrészt itt már csak lakóépületek vagy üzletek vannak. 


A kedvenc részem a városban a Nagyerdő, és a Debreceni Egyetem főépületének a környéke. Egyrészt, mert itt kapom meg azt, ami nekem nagyon hiányzik a városi létből: a természetet. A lakásunk ablakai Debrecen kb. harmadik legforgalmasabb utcájára néznek, még éjszaka is elég nagy a zaj, így hihetetlenül jólesik néha kisétálni a Nagyerdőig. Azért is nőtt a szívemhez ez a városrész, mert az egyetem főépületében tanultam 3 évig, amit nagyon megszerettem. 


Ha már egyetem, akkor érdemes szót ejteni a Botanikus kertről is: nemrég írtam róla egy teljes bejegyzést, óóóriási mennyiségű fotóval. Most csak hármat osztanék meg veletek kedvcsinálónak, de ha érdekel titeket a többi, itt megnézhetitek. Szerintem a botanikus kert egy tökéletes délutáni program a természet és a fotózás kedvelőinek. A felnőtt belépő 550 Ft, a fotózásért külön NEM kell fizetni, csak ha kereskedelmi célú, a pálmaház (a kaktuszgyűjteménnyel együtt) 15 óráig van nyitva minden nap, a kert pedig azt hiszem, 18-ig. Még több praktikus infó a kert honlapján.


Az egyetem főépületét is érdemes megnézni, legalább kívülről. Este kivilágítva is gyönyörű. De ha éppen nyitva van az épület, belül is megéri szétnézni. 


Közvetlenül az egyetemi villamosmegállóval szemben tudunk átsétálni az erdőn át a Békás-tóhoz. Itt szokták rendezni például a városi majálist, vagy augusztusban a bor- és jazznapokat, nagyon hangulatos tud lenni (viszont óriási a tömeg :D). Ha egy átlagos napon mentek ki, akkor nagyon nyugodt, csendes hely. Jólesik sétálgatni, vagy csak leülni, morzsával etetni a tóban a halakat, és bámulni kifelé a fejünkből, miközben kutyusok szaladgálnak mindenfelé. Van itt egy jó kis büfé is, ahol jó áron ehettek meglepően finom gyorskajákat (tehát nem a tipikus szikkadtzsemlés strandbüfé jellegű mirelithambit kapjátok, hanem tényleg jókat).

Ha átsétálunk a tó másik oldalára, könnyen meg lehet közelíteni az Aquaticumot - én nem szeretem sajnos, kétszer jártam itt, de nekem túl zárt, túl klórszagú, túl mű. Nyáron elképesztő a pára, és nagyon fullasztó a levegő, télen viszont némileg kellemesebb, olyankor ki lehet menni a nyitott termálfürdőbe, ami szinte teljesen üres. Ha hozzám hasonlóan ti is irtóztok a tömegstrandoktól, akkor nyáron viszont semmi esetre nem ajánlom :D

Az Aquaticum bejáratától nem messze van egy szuper étterem, a Grande Bosco. Itt ettem eddig a legeslegfinomabb hamburgert Debrecenben! Nézzétek meg az étlapjukat itt.




Nemrég, alig néhány éve újították fel a Víztornyot, és hát ugye megépült a csodálatos stadionunk... Amit a mai napig sajnálok, hogy emiatt eltűnt a csónakázótó, amit utoljára gólyatáborban láttam. Voltak kis bérelhető csónakok, lehetett vízibiciklizni, kacsákat etetni, istenem, annyira imádtam. De hát odalett. Nem baj, lett helyette szökőkutunk és ködszínházunk (ami tényleg szép, de hát vízibiciklizni mégsem lehet rajta).


A stadion körül egyébként van egy szuper futópálya (én nem futok, de aki fittebb mint én, annak érdekes lehet), és körbe is lehet sétálni, ha a kedvünk úgy tartja. Nem messze van innen az állatkert és a vidámpark (utóbbi inkább a gyerkőcöknek lehet érdekes), de az állatkertbe még felnőtt fejjel is érdemes lehet bemenni, mert van néhány cukiság.


Amit még ajánlok, ha ezen a környéken jártok, az a Medgyessy sétány: rengeteg szép, régi, esetenként kicsit romos (de annál szebb) villa van itt. A kedvencemet a fenti fotón láthatjátok: imádom ezt az épületet, szinte boszorkányos. Néha eljátszom a gondolattal, hogy milyen lehet belülről, vagy hogy nézhetett ki évtizedekkel ezelőtt, teljes pompájában. Bár bevallom, így elhagyatottan kicsit még inkább tetszik: olyan, mint egy képes mesekönyv egyik oldala. 


A Nagyerdőről könnyen eljuthattok a főtérig: egyszerűen az 1-es villamosra felszálltok, de ha van kedvetek, a villamos vonala mentén el is sétálhattok idáig (kb. fél órás séta).

Ahogyan a bejegyzés elején is említettem, kb. a főtér körül csoportosul minden egyéb, ami érdekes Debrecenben (tisztelet persze a kivételnek). Tény, hogy a Kossuth tér és a Piac utca nagyon hangulatos, főleg nyáron. Épületfotósoknak is ajánlom, bár ezzel kapcsolatosan van egy vicces sztorim tavaly nyárról. Akkor még az előző munkahelyemen dolgoztam, és reggel 8-ra jártam az irodába, sokszor hamarabb indultam, hogy munka előtt 10-20 percet fotózhassak. Leggyakrabban az épületeket, vagy az éppen nyíló virágokat, ezt-azt. Egyszer észrevettem, hogy az utca túloldaláról figyel engem egy 45-50 körüli hölgy. Először elindult jobbra, de aztán megállt, szétnézett, újra rámnézett, és aggodalmas tekintettel átvágott az utcán, egyenesen felém. Szinte gyanakodva, majdhogynem számonkérte, hogy mégis mit fotózok. Zavaromban hirtelen azt sem tudtam, mit feleljek, ott álltam a kis blézerkémben, magassarkúmban, kezemben a fényképezővel, és hát mit mondhattam volna, mint az igazat? "Hát, az épületeket, meg úgy összességében az utcaképet". Úgy tűnt, nem hisz nekem, de végül szó nélkül elsétált. Azóta nem fotózok egyedül épületeket Debrecenben, olyan érzékenyen érintett a történet :D Ti jártatok már így?



Ha érdekel titeket, a Nagytemplomba is érdemes lehet felmenni: ezen az oldalon találtok pontos jegyárakat és nyitvatartási időket. Én kislány koromban, egy osztálykirándulás alkalmával voltam utoljára a toronyban, nem sokra emlékszem, de arra igen, hogy nagyon szép volt a kilátás. Most már inkább csak kívülről szoktam fotózni a Nagytemplomot: tavasszal rengeteg csodás virág nyílik körülötte, nagyon szép fényképeket lehet ilyenkor készíteni. A templom mögött van egy pici park is, amit éjszakára többnyire zárva tartanak. 



Nem messze van a főtértől a Déri Múzeum - itt a parkban napközben is jólesik üldögélni, de este egyenesen gyönyörű az épület kivilágítva. Én egy őszi fotót hoztam nektek: talán ilyenkor szeretem a legjobban ezt a környéket, a rengeteg színes falevéllel. Az állandó és időszaki kiállításokról, jegyárakról, nyitvatartási időről itt találtok pontos infókat.



A Piac utcáról két irányba érdemes letérni: az egyik a Csapó utca, ami elvezet a Levendula fagyizóhoz, a Roncsbárhoz, meg persze a Fórumhoz. A Csapó utcán van a Virágpiac is, amit a délelőtti órákban érdemes felkeresni, kora délután sok árus már elkezd szedelőzködni, pedig ha jól tudom, 5-ig nyitva van (ezt sajnos nem tudom pontosan, tavaly munkaidő végén még tudtunk egyszer itt virágot venni, ebből gondolom, hogy 5 körül "zárhat"). Vigyázzatok, nem mindenki örvend, ha lefotózzátok a virágait. Ha nem vagytok benne biztosak, kérdezzétek meg.

A Csapó utcáról könnyen el tudtok sétálni a Csokonai Színházig is. Ha továbbmentek, a színházzal szemközti Batthyány utcán van egy lakatfal is, ha esetleg szerettek lakatot hagyni a városokban, ahová elutaztok :) A Fórum előtt is van ilyen egyébként.



A másik kedvenc helyem a városban a Halköz, amit a Városháza villamosmegállóból könnyen meg tudtok közelíteni. Itt vannak a leghangulatosabb kis "kiülős helyek", és van egy jópofa szökőkút is, amit az itt játszó gyerekek mindig nagyon élveznek :) Ez a belváros egyik legélettelibb része, egy jó hangulatú vacsorához, vagy koktélozáshoz mindenképp ezt a környéket ajánlom.




Kávézók


Az abszolút kedvencem a Voltegyszer kávézó, ami nem csak a berendezésében különbözik a többi kávézótól, de nagyon kedvesek a felszolgálók is (pl. mindig odajönnek megkérdezni, hogy ízlik-e a kávé, finom-e a süti... egyszer véletlenül sokat kellett várnunk a rendelésünkre, és dupla nyomdát kaptunk a kis hűségkártyánkra kárpótlásul), ráadásul kutyabarát hely. Legutóbb láttam itt egy nagyon édes corgit, a gazdija olyan kedves volt, megengedte, hogy megsimogassam. Magamon kívül voltam, sosem láttam még corgit élőben, pedig odáig vagyok ezért a fajtáért, annyira aranyosak! A voltegyszerre visszatérve: a kávé nagyon finom, sütiből pedig a sajttortát kóstoljátok meg, nem fogtok csalódni!

A másik kedvencem a Pepe Panini a Kossuth utcán, ahová inkább reggelizni szoktunk menni Viktorral: rengeteg finom szendvics és péksüti közül lehet választani (ajánlom a lazacosat, isteni). A lenti kép még télen készült, ezért van hóemberke a cappuccinómban :)



Fagyizók, cukrászdák

Nemrég nyílt nálunk egy fagyizós-kürtőskalácsozós, a Kürtőske'hely. Cuki a kis aposztróf a névben, nem? :D Olyan, mintha simán csak Kürtőske lenne. Persze muszáj volt kipróbálni. Prágában ettünk hasonlót trdelník néven - hát az nem nyűgözött le, sőt a felét ki is dobtuk. Na itt nem kell ettől tartani, ez igazi frissen sült, magyar kürtőskalács, jóóó fahéjasan (vagy vaníliásan, ahogy szereted). Kérhetsz bele többféle fagyit, Nutellát, gyümölcsöket, csokikat, cukorkát... Egy valamit nem ajánlok a forró nyári hónapokban: az öntetet :D Olyan gyorsan lecsurog rajta, hogy mire fizetsz, és kézbe veszed a kalácsodat, már a könyöködig is csokiöntetes leszel. (Tapasztalat).

Ha ismeritek, és szeretitek a Levendula fagyizókat, akkor irány a debreceni fagyizójuk a Csapó utcán, a Fórummal szemben. A másik kedvenc fagyizóm pedig a Fórum második emeletén lévő Tutti Gelati, az epres sajttorta ízű fagyijukból egy kilóért ölnék is akár :D De a többi édességük is nagyon finom, például a tiramisu. A harmadik kedvencem a Yummy, ami nem is annyira fagyi, hanem inkább frozen yoghurt, és te állítod össze, hogyan szeretnéd enni. 

Képet sajnos nem hoztam róluk, de két cukrászdát is ajánlok nektek: az egyik a Kismandula cukrászda, ahol nagyon finomak a hagyományos tortaszeletek és sütemények. A másik a Mignon cukrászda, itt pedig rengeteg különleges, és újszerű desszert közül válogathattok. A többségük igazi design édesség, úgy néznek ki, mint egy-egy kis műalkotás, és persze nagyon finomak is (bár nekem kissé tömények, nem vagyok annyira édesszájú). Mindkét cukrászdát a Csokonai Színház közelében találjátok meg. 



Gyorséttermek, pizzériák
  • Buri-Buri: az igazi utcakaja a Halközben: isteni hamburgerek és mexikói gyorsételek vannak a menün. Nekem a nuggets burgerük a kedvencem :)
  • Ikon street: az Ikon étterem "gyermeke", ahol szintén jobbnál jobb burgerek közül válogathatsz, de akár debreceni párost is kérhetsz. Az Aranybika előtt/alatt van egyébként a hely, így estefelé nagyon hangulatos kiülni a teraszára. Én inkább "buriburis" vagyok, de Viktornak például inkább ez a hely a kedvence :)
  • Manga: régebben a Street bistrót mondtam volna, de végül azt összevonták a Mangával. Most főleg az ázsiai ízek dominálnak, ami nekem nem a kedvencem, én a sushit is nagyon rühellem, sajnálom, soha nem is fogom szerintem megszeretni :D Az egyik kedvenc hambimat az összevonáskor meg is szüntették (a Campus girlt, darált csirkehúsból volt a húspogi, úristen, könnyezek, ha rágondolok). Na, azt a hambit azóta is gyászolom. Hetekig kajadepim volt miatta. Mostanában annyira nem vagyok elégedett a Mangával, egy ideig biztosan nem is rendelünk innen, de tény, hogy a Pulled pork burgerük hihetetlenül finom. 
  • Pizza Holiday: éveken át nagyon közel volt hozzánk ez a pizzéria (kb. egy saroknyira), de most a Baross utcára költöztek. Általában rendelni szoktunk innen, főleg pizzát, de szerintem messze a legjobb ár-érték arányú Debrecenben. A tészta finom, pont megfelelő vastagságú, nem tocsog az olajban. Ne túlbonyolított, különleges pizzákra számítsatok, viszont olcsóak, és nagyon finomak :)
  • Vespa: igazi olaszos hangulat, és rengetegféle pizza, amit akár vital tésztával is kérhettek. Picit magasabb árkategória, mint a Holiday. 
  • Kurucz: ha imádod a kolbászt, és a kicsit sem diétás, igazi magyar ételeket, akkor ezt a helyet is imádni fogod. Ha házhozszállítást kérsz, takaros kis dobozban kapod majd meg a kolbászkáidat, savanyúsággal, meg isteni hagymás burgonyával. Nem éppen fogyókúrás hely, de néha belefér :)


Debrecen TOP 5

Tudom, ezek a Top... valamennyi kezdetű dolgok nagyon szubjektívek, de éppen ez a jó bennük. Szerintem a következő 5 dolgot ne hagyd ki, ha Debrecenben jársz.

1. Nézz meg egy naplementét a város fölött!

Könnyen beszélek, mert általában Fanni barátnőmhöz szoktam bevackolni magam, aki a 8. emeleten lakik, és éppen nyugatra néz a lakásuk (ilyenkor többnyire fogyasztunk is egy kis alkoholt a naplementében, pár, hasonlóan egészséges rágcsálnivaló társaságában, és csacsogunk késő estig). Persze vannak még magaslati helyek a városban, például a Nagytemplom tornya, vagy a Víztorony, de ha jól tudom, egyik helyen sem lehet nyáron naplementéig maradni. A Nagytemplom tornyába azt hiszem, 15 vagy 16 óráig lehet felmászni, még télen sem sok esély van elcsípni a naplementét. A Víztoronyba nem tudom, lehet, hogy most már fent lehet maradni estig, javítsatok ki, ha tévedek, de egyszer valahol 18 órát olvastam, így az csak ősszel és tavasszal jó naplementézéshez. A legegyszerűbb és legolcsóbb (= ha gyalog mész, ingyenes) megoldás, ha felmentek a Fórum parkolójának egyik felsőbb szintjére. Az alsó fotó is ott készült, bár még tavaly, amikor az egyik építkezés daruja bezavart a képbe - de utólag már ez is tetszik.



2. Piknikezz a Békás-tónál!

Nem viccelek, tényleg kapj fel egy plédet, pár szendvicset vagy sütit, valami finom, hűtött innivalót, heveredj le a fűbe, és élvezd a természetet! Ha nincs kedved a fűben hemperegni egy pléden, sebaj, vannak itt fából készült "napágyak" is, amire akár többen is leülhettek.




3. Fagyizz egyet a főtéren!

Inez barátnőmmel az egyik kedvenc hobbink (sok egyéb más mellett... :D) a munka utáni fagyizás. A Gara Cukrászdában 200 Ft-ért tudsz venni egy gömböt, általában itt szoktunk, de talán ideje más fagyizókat is kipróbálnunk, mert a savanykásabb, gyümölcsös fagyik itt kifejezetten nem jók (túl vizesek). A tejes, tejszínes, joghurtos, édeskésebb fagyik viszont nagyon finomak.




4. Éld át az igazi olasz hangulatot!

Van egy eldugott kis hely, amit szerintem kevesen ismernek, mert nem annyira a városközpontban van: a Tar Pizzéria, ami egy icipici Olaszország Debrecen házai között. Szerencsére hozzánk nagyon közel van, csak át kell szaladnunk az út túloldalára - mégsem járunk ide olyan gyakran, mert ahhoz túl különleges a hely, kell valami alkalom. Ha nyaralni érkeztek Debrecenbe, mindenképpen keressétek fel, üljetek ki az erkélyre, rendeljetek egy finom hideg limonádét és egy különleges pizzát! Csodás kis hely, minden apró részletre ügyelnek, általában olasz zene szól a rádióból. Egyszóval szuper!




5. Vegyél valamit a debreceni régiségvásárban!

Kéthetente vasárnaponként a Kishegyesi úti Tesco parkolója megtelik árusokkal: festmények, porcelán készletek, lemezek, antik bútorok, és mindenféle egyéb régiség és szívmelengető kacat cserél gazdát. Sokszor csak fotózni megyek ki, de néha veszünk is valamit (a bögrék a gyengéim). A Zsibogóra szeretnék még kimenni egyszer, de mindig csak halasztgatom. A következő régiségvásár időpontjáról itt találsz infót, itt pedig már írtam róla korábban egy bejegyzést, képekkel.




A lista végére értünk - persze nem mondom, hogy ez egy szuper átfogó anyag, és hogy a fent bemutatott helyeken kívül nincs más, amit érdemes kipróbálni Debrecenben. Ez a bejegyzés csak az én személyes kedvenceimet tartalmazza, és még így is számos olyan hely van a városban, ahová nem jutottam el eddig, pedig nagyon szeretnék: például az előbb említett Zsibogóra, de nem vacsoráztunk még mondjuk a Bonitában sem (pedig már többen ajánlották), és a Keszegsütőben sem ettem egy finom sült halat eddig, szóval még van felfedeznivalóm bőven.



Ti terveztek debreceni utat erre a nyárra?
Ha pedig ti is itt éltek, mi az, amivel még kiegészítenétek ezt a listát? :)


Olvastad már?

4 hozzászólás

  1. Baromi szerencsés vagyok - minden nap megnézhetek egy naplementét a szobámból. :) A Zeneművészeti Kar saját kolijában, a Weiner Leó koliban lakom a 7. emeleten. A szobám pont pörfikt kilátású. Az egyetemre néz és minden este egy csodás naplementét láthatok. Minden este más és mindig csodás... ♥ És szerencsére már elég jó idő van ahhoz, hogy esténként az erkélyen fröccsözzünk. :D
    A negyedik évemet töltöm Debrecenben kollégistaként, de még mindig nem tudtam úgy igazán megszeretni. A fent említett helyek már jó része kipipálható általam, de valahogy nem.. Valami hiányzik nekem ebből a városból, ami Otthon megvan.. de mentségemre szolgáljon, igyekszem és próbálkozom keresni benne a szépet és jót és tényleg próbálom megszeretni... :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Szerintem érdemes felvenni a listára a Vintage World-öt az Arany János utcán. Nagyon finom kávéik vannak, és nemcsak tehéntejet használnak, hanem mandulatejet is (ami nekem különösen fontos, mert tejérzékeny vagyok). Mindemellett gyönyörű virágaik és mindenféle lakberendezési szépségeik vannak :).
    Üdv: Ildikó

    VálaszTörlés
  3. Köszi a városvezetést! Nagyon jó volt olvasni, csodásak a képek. Én 12-13 évvel ezelőtt voltam utoljára átutazóban, pár órácskát Debrecenben, illetve tavaly decemberben, de akkor szintén átutazóban és késő este, épp vacsizni álltunk meg, az egyik koliban vendégeltek meg.

    VálaszTörlés
  4. Viszonylag gyakran járok Debrecenben, szóval már fel is írtam pár beülős helyet az ajánlásodból, szerintem szuper hasznos és érdekes a poszt, köszi! :)

    VálaszTörlés

Flickr Images