Budapest #01

Jártam már néhány országban életem során - de szinte soha nem utaztam még egyedül. Soha nem voltam egyedül egy városban, soha nem alud...


Jártam már néhány országban életem során - de szinte soha nem utaztam még egyedül. Soha nem voltam egyedül egy városban, soha nem aludtam egyedül egy hotelszobában. Egészen ez év márciusáig egyetlen hasonló "egyedül" élményem volt csupán: amikor 2014-ben Párizsban hamarabb visszaindultam a szállásra, mint a barátnőim. Azt sem tudtam, merre menjek, egy térkép sem volt nálam, és egyetlen dolgot tudtam csak: annak a megállónak a nevét, ahol le kell szállnom a metróról, ha a szállásra szeretnék visszajutni. Nem tagadom, a végén már a sírás kerülgetett, ahogy az édes francia nénike próbálta félig angolul, félig franciául elmagyarázni az utat. Remegve felszálltam egy szerelvényre, és csak remélni tudtam, hogy jó irányba visz. És végül odataláltam az Ibis Hotelhez. Életem teljesítménye volt.

Ennyire persze nem volt ijesztő, de hasonlóan nagy lépés volt számomra az első budapesti hétvégém is. Már említettem korábban, hogy beiratkoztam egy fotós tanfolyamra még év elején - így kéthetente itt töltöm a hétvégéimet. Tudom, ez "csak" Budapest, de kis lépésekben haladok előre. A következő lépés egy önálló hosszú hétvége lesz külföldön :) Furcsa, de a magyar fővárost alig ismerem, néhányszor jártam csak itt korábban. Szinte hihetetlen... Így hát elhatároztam, hogy az elkövetkező 1 évben egyedül fogom felfedezni Pestet. Negyedévenként írok majd egy ehhez hasonló bejegyzést, persze fotókkal, élményekkel együtt - és ha kíváncsiak vagytok rá, a tanfolyamról is mesélek majd kicsit.

Egyébként azt reméltem, hogy ha rendszeresen itt töltöm a hétvégéimet, előbb-utóbb megszeretem majd a fővárost, mert sajnos eddig nem volt a szívem csücske. Hát tévedtem. Még mindig nem szeretem :D Ennek ellenére megpróbálom jól érezni magam itt, meg persze élvezem azt, hogy egyedül jövök-megyek, de esküszöm, már a város szagától is rosszul vagyok sokszor. Egyetlen részét szeretem igazán csak Pestnek: a Városligetet.

Az első pesti hétvégémet egy hostelben töltöttem az Üllői úton - nem mondom, hogy rossz élmény volt, csak nagyon furcsa :D Nem hálótermes hostel volt (valahogy oda egyelőre nem vágyom, kell az a kis intim szféra nekem), hanem kis alagsori szobában aludtam. Ja, a következő szállásom is alagsori volt - így szinte földöntúli élmény volt, mikor először aludtam olyan helyen, aminek ablaka is van. Szóval, visszatérve az első élményre, betopogtam a kis bőröndkémmel magassarkú csizmácskában (nem nagyzolásból, hanem egyszerűen azért, mert csak az van), és egyből 5-6 pasit láttam, akik a hostel fölötti vízipipabárban üldögéltek. Rögtön a mixert/pultost szólítottam meg, de ekkor kiderült, hogy az egyik srác (akit vendégnek néztem), a tulaj. Na hát viccelődve lekísért a szobámhoz, kiderült, hogy ő is fotózik (minő véletlen), meg tényleg tök kedvesen és közvetlenül meginvitált, hogy majd menjek fel este hozzájuk a bárba iszogatni. Jaj, hát én lányos zavaromban úgy bebújtam a szobámba, hogy nem is nagyon láttak a hétvége hátralévő részében - olyannyira nem, hogy mikor vasárnap reggel, suliba indulás előtt ki akartam csekkolni, nem volt ott senki. A bookingon megadott számot hiába hívtam, úgyhogy végül a hostel kis konyhájában hagytam egy levélkét, hogy szuper volt a szoba (tényleg, az ágy iszonyatosan kényelmes volt, azóta is visszasírom :D), mindent rendben hagytam, a kulcsot meg a levélkére helyeztem, és eljöttem.

Most már egy ideje ugyanott szállok meg, egy kis zuglói panzióban. Szeretem, mert nagyon közel van a vasútállomáshoz, villamossal kb. 10 perc alatt beérek a tanfolyamra, és viszonylag közel van a Városliget is. Sokáig péntekenként utaztam fel délután, és estefelé sétáltam itt egyet. De sajnos nyáron úgy felmentek a szállásárak, hogy a pénztárcám és én jobbnak láttuk, ha szombaton hajnalban utazom, és csak egy éjszakát töltök itt.

A tanfolyamról egyelőre nem tudok sokat mesélni: a gyakorlati óráim még csak most kezdődtek az elmúlt héten. Mondanom sem kell, hihetetlenül böte vagyok a többséghez képest, de szerencsére nem csak én vagyok kezdő. Ráadásul mindenki nagyon segítőkész és türelmes, viszont úgy érzem, soha nem fogok eljutni arra a szintre, ahol tartanom kellene :D Meg persze minél többet tanulok, annál inkább pánikba esek, hogy mennyi eszközt kell még beszereznem (és mennyire nem engedhetem most meg őket magamnak). De hát innen van hová fejlődni.

Annak ellenére, hogy biztosan nem Budapest lesz a kedvenc városom, összeírtam magamnak egy kisebb "bakancslistát", amikről a következő dolgokat tudom kipipálni:

Szent István Bazilika
Az első itt töltött hétvégémen, a szombati óráim után rögtön ide vezetett az utam. Olyan fura idő volt aznap, hol csendesen esett az eső, hol hétágra sütött a nap, hol pedig le akarta tépni a fejemet a szél. Egy csomó motyóval indultam meg a felfelé vezető lépcsőn, és néhányszor úgy elfáradtam, hogy meg kellett állnom kilihegni magam, mert azt hittem, menten elájulok (nem vagyok formában, ha ezt eddig nem találtátok ki :D). Mikor végre felértem az egyébként szépséges csigalépcsőn, nagyon megkönnyebbültem, hogy nincs tovább. Örömöm nem volt teljes, mert fent annyira erősek voltak a széllökések, hogy azzal a pár csajszival, akivel egyszerre sikerült felérnem, konkrétan a falhoz lapulva közlekedtünk. Nem pusztán óvatosságból, hanem egyszerűen odanyomott minket a szél :D Szeretnék egyszer nyáron, szép időben is felmászni még ide, mert a szemerkélő eső miatt fényképezni sem nagyon tudtam. Összességében szuper első "egyedül élmény" volt, megérte a 800 Ft-ot. Utána egyből szaladtam a Chez Dodóba macaronért, hogy megjutalmazzam magam.

Halászbástya
Ide még biztosan visszatérek egyszer kora reggel, mert amikor itt jártam, temérdek turista mászkált, alig tudtam fényképeket készíteni (meg persze hozzá kell tennem, hogy márciusban még annyit sem konyítottam a fotózáshoz, mint most). Valaki járt már itt közületek a reggeli órákban?

Lánchíd
Na, hát a Lánchídon sem sétáltam végig még soha, de most már ezt is kipipálhatom. Az egyik áprilisi hétvégén csatlakozott hozzám Viktor is, így sötétedés után is elő mertem venni a fényképezőgépemet és kattintani párat a kivilágított városról. Tartsatok hülyének, de egyedül nem szeretek sötétedés után mászkálni valamiért. Még nappal sem sokszor. Higgyétek el, egyáltalán nem öltözöm kihívóan, vagy ilyesmi, a magassarkút is sportcipőre cserélem, tök átlagos, basic holmikba bújok (na persze, ha az egyik csinos nyári ruhám venném fel a kedvenc magassarkúmmal, az sem jogosítana fel senkit semmire!!!), és így is sokszor követnek, szólongatnak, leülnek mellém, cuppognak, hörögnek... Hát komolyan mondom, undorító. Nem mondom, hogy Debrecenben nem fordul ez elő néha, amikor egyedül mászkálok, de ott egy hónap alatt tapasztalok annyi ilyet, mint Pesten egy délután során. Annyira dühös és tehetetlen vagyok ilyenkor, és bevallom, szedem is a lábam rendesen. Nem tudnék hozzászokni. Ilyenkor szinte menekülök haza Debrecenbe, amit hirtelen elkezdtem imádni, Pesthez képest nyugodt, csendes, biztonságos, az én kis otthonom. Még egyszer hangsúlyozom, lehet, hogy eltúlzom ezt, de engem igenis frusztrál és idegesít. Ha valaki évek óta itt él Pesten, talán már hozzászokott, de én soha nem fogom megszokni, az egyszer biztos. És persze ez nem a város hibája, ez az emberek hibája, és úgy érzem, a közeljövőben sajnos nem is fog változni a helyzet...

Városliget
Amikor először sétáltam ki ide, éppen lógott az eső lába, zöldellt minden, néha még az autók zaját is el tudta nyomni a madárcsicsergés, a város szagát pedig a természet. Kicsit Vondelparkos érzésem támadt (csak kicsit). Ezért - meg a rengeteg cuki, itt sétáló kutyusért - imádok ide visszajárni. Ez az egyetlen hely a városban, amit őszintén megszerettem, és ahol tényleg jól érzem magam. Általában sétálni szoktam erre a szálláshelyemtől, és van egy nagyon szép utca, az Ilka utca - mindig ott jövök át, az is picit Hollandiára emlékeztet engem a szépséges, régi épületek miatt.

Margit-sziget
Egyszer suli után sétáltam ki ide (a Frangepán utcán van a tanfolyam, onnan hamar el lehet jutni az Árpád-hídig gyalog is). Igaz, hogy a híd megfelelő részére csak harmadik nekifutásra sikerült felmenni :D #vidék. Hát azt sem tudtam sajnos, hogy a Margit-sziget is fel van most túrva, ez kicsit rontott az élményen, meg közben a cipőm is feltörte a sarkam, sok volt a cuccom, nem voltam elég gyors, hogy lefotózhassam a cuki mókust (aki egyébként nagyon közel jött hozzám). Van ilyen. Ide szerintem visszajövök még barátnőstől is, mert valahogy a Margit-sziget nekem olyan hely, amit nem egyedül kell élvezni, hanem leülni a fűbe, megenni egy szendvicset, inni egy finom sört, beszélgetni, és csak úgy süttetni magunkat a napon.

Donut Library
Imádom a fánkot. Imádom. De első nekifutásra a Donut Libraryt sem találtam meg. Közben feljött egy cuki, jégesős vihar, így szitkozódva fújtam visszavonulót, de rá két hétre megleltem a fánkos könyvtárat :D Ettem is egy isteni finom oreós fánkot, amitől majdnem könny szökött a szemembe, ráadásul a polcon utazós könyvek sorakoztak, mintha csak engem vártak volna, meseszép fotókkal a Marquises-szigetekről.







Ti mit szerettek jobban: a nagyvárosi vagy a kisvárosi életet?
(Ha nem derült volna ki eddig, én az utóbbit :D)

Olvastad már?

1 hozzászólás

  1. Nagyon szép és hangulatos képeket készítettél! Mindig csak ámulok a fényképeiden, nagyon ügyes vagy szerintem. :) Külföldről külön jól esik ilyen fotókat nézegetnem Budapestről. Én alapvetően fővárosi lány vagyok, nagyon szeretem Budapestet. Ugyanakkor, a meghitt, családi otthont nem a nagyvárosban képzelem el, hanem sokkal kisebb és nyugodtabb helyen. Szóval én mindkettőt szeretem. :)

    Kívánom, hogy legyen még sok alkalmad felfedezni a várost, és találj benne olyan részeket, ahol jól érzed magad! :)

    Mimi

    VálaszTörlés

Flickr Images