Botanikus kert

Olyan furcsa, hogy amikor utazom, akkor minden további nélkül bóklászok reggeltől estig egy város utcáin, hogy felfedezzem, de a saját...


Olyan furcsa, hogy amikor utazom, akkor minden további nélkül bóklászok reggeltől estig egy város utcáin, hogy felfedezzem, de a saját városomban vannak olyan helyek, ahol még sosem jártam, mindig csak terveztem. Ilyen a Debreceni Egyetem Botanikus kertje is, amit annyiszor megnézhettem volna egyetemi éveim alatt, hiszen kb. két percre voltam tőle, mégsem jártam ott még soha. 


Pedig csak ajánlani tudom a növények és a fotózás szerelmeseinek, vagy csak úgy, egy frissítő sétához. Amikor ott jártunk a múlt hétvégén, még éppen nyíltak a tulipánok, virágzott az orgona és a júdásfa, minden gyönyörű tavaszi színekben pompázott. A pálmaházba is érdemes bemenni, onnan pedig abba az üvegházba, ahol a kaktuszok és szukkulensek vannak (több mint kétezer különböző növényfaj van itt, elképesztő). A felnőtt belépőjegy 550 Ft-ba kerül, ha pedig saját célra fotóztok, akkor nem kell érte külön fizetni (kicsit megzavart minket a honlapon olvasható információ, azt hittük, minden esetben fizetni kell, ha fényképeket akarunk készíteni, de csak a kereskedelmi célú fotózásért kell még pluszban 1200 Ft-ot). 

Mikor érdemes menni? Szerintem bármikor, mi legalábbis most már minden évszakban visszamegyünk majd fotózni (és őszapókat lesni, egyet láttunk most is, annyira cukik! Na meg persze a mókusok is). Hétvégén sincs tömeg, de arra ügyeljetek, hogy a pálmaházat 15 órakor zárják, a kert pedig most 18 óráig van nyitva. A nyitvatartási idő egyébként évszakonként változik picit, a Botanikus kert honlapján találhattok pontos információkat. 





A ti városotokban is vannak "felfedezetlen" helyek, ahol még nem jártatok, de évek óta tervezitek?



Olvastad már?

7 hozzászólás

  1. Gyönyörű képek!
    Érdekes, hogy egyetemi éveim alatt én sem voltam talán egyszer sem, pedig ha jól tudom, az ottani egyetemistáknak ingyenes a belépő :) Viszont kiskoromban rengeteget jártunk, szerintem minden évben mentünk és mindig egy kaktusszal tértünk haza :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! *-* Hű, hát én nem is tudtam erről - azt tudom, hogy a diákjegy még olcsóbb, de ha a Debreceni Egyetem hallgatóinak valóban ingyenes, akkor most tényleg nagyon haragszom magamra, amiért éveken át elkerültem! :D

      Törlés
  2. Á, a mi városunkban semmi sincs, egyszer írnom kellett volna róla városbemutatót, hát még a neten sem volt semmi, csak egy kastély van és kész. A Jeli Arborétumot tervezzük jövő szombatra, csak legyen jó idő. Minden évben elmegyünk, meg a Kámoniba is, csak az kisebb és parkszerű, mióta átalakították, annyira nem jön be.
    Én is annak vagyok a híve, hogy először a környéken nézzünk körül. Nagyon jó képeket csináltál, és tényleg nem drága a hely.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért a kastély nem hangzik rosszul! :) Szerintem minden apró városban lehet találni egy-két érdekességet, vagy szép helyet, ahol mondjuk fotózni lehet. Én inkább akkor szoktam a környéken jönni-menni, amikor már egy ideje nem jártam külföldön, és az őrület határán állok :D De igazad van, néha a közvetlen közelünkben is sok olyan látnivaló akad, amit gyakran méltatlanul hanyagolunk.

      Törlés
  3. Kedves Dóri! A képid még mindig elvarázsolnak. Ezek a fotók jelentós részben inspiráltak arra,hogy egy hosszú 7vége keretein belül meglátogassuk Debrecent és a maga valójában is megnézzük ezt a csodás kertet. A segítségedet szeretném kérni; mint "bennfentes" tudsz ajánlani esetleg még jó helyeket a városban? Érdekelnek a régiségek, a gasztronómia, a természet. Előre is köszönöm. Válaszodban bízva. Zitu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zitu! Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszenek a képeim! :) Éppen mostanában tervezek írni majd egy hasonló "ajánló" jellegű bejegyzést Debrecenről, csak még nem fotóztam le minden helyet! Amit még szerintem érdemes megnézni Debrecenben, ha már úgyis a Botanikus kert környékén jártok, az az Egyetem főépülete belülről, illetve a Nagyerdő és a Békás-tó környéke. A Víztorony és a Ködszínház este kivilágítva nagyon szép, és van itt az Aquaticum mellett egy (szerintem) nagyon jó étterem: a Grande Bosco. Itt ettem eddig a legfinomabb hamburgert Debrecenben :)

      Persze a főtéren is érdemes sétálgatni, a Halközben például nagyon jó kis helyek vannak és nyáron különösen hangulatos, megtelik élettel az egész kis utca. Ajánlom még a Voltegyszer kávézót is, a sajttorta és a kávé is isteni. Nemrég nyílt egy fagyis-kürtőskalácsozós hely is a Városháza villamosmegállótól nem messze, ha szeretitek az ilyesmit, érdemes kipróbálni (én kétszer ettem ott, és nagyon finom).

      Ha pedig a régiségek érdekelnek, akkor mindenképpen úgy időzítsétek a hosszú hétvégét, hogy el tudjatok menni a Debreceni Régiségvásárra, amit kéthetente tartanak meg a Tesco parkolóban (további infókat a vásár honlapján találsz: http://debreceniregisegvasar.hu/)

      Remélem, segítettem! :)

      Törlés
  4. Szuper Dóri. Köszi szépen a tippeket. Látom előre, hogy nem fogunk unatkozni. Várom a fotókkal kiegészült ajánlót is. Irány Debrecen������

    VálaszTörlés

Flickr Images