Hétvége Krakkóban

Februárban az évfordulónkat Lengyelországban, Zakopanéban ünnepeltük Viktorral. Akkor is szerettünk volna felutazni Krakkóig, de végül...


Februárban az évfordulónkat Lengyelországban, Zakopanéban ünnepeltük Viktorral. Akkor is szerettünk volna felutazni Krakkóig, de végül időhiány miatt kénytelenek voltunk kihagyni. Akkor kicsit bántam, de így utólag visszagondolva jobb, hogy nem rohantunk végig 2 óra alatt az egész városon - most ugyanis egy szuper akciónak köszönhetően másfél napot tölthettünk itt, és persze még ez is kevés volt.

A Mindenkiutazhat Facebook oldalon október elején láttam felbukkanni egy remek ajánlatot, amit kár lett volna kihagyni: retúr buszjegy Budapestről Krakkóba a Lux Express járatain mindössze 8 euróért! Nem tévedés, tényleg alig 2500 forintról beszélünk. Néhány napon át élt csupán ez a kedvezményes ajánlat, viszont december 20-ig lehetett foglalni jegyet. Mindössze egy napot gondolkodtunk, de ez is elég volt ahhoz, hogy egy nappal rövidebb legyen a kirándulásunk, a november végi hosszú hétvégére ugyanis természetesen nagyon gyorsan elkapkodták a jegyeket. Tanulság: ha utazásról van szó, és nem feltétlenül kell plusz szabadnapot kivenni, ráadásul ennyire röhejesen olcsó - ne várj, csak foglalj!

Szombaton késő délután indultunk Budapestre vonattal Debrecenből (jelzem, többe került a Debrecen-Budapest vonatjegy, mint az út és a szállás Lengyelországban együttvéve); onnan pedig éjfél előtt 10 perccel indult a Lux Express buszunk a Népliget metróállomástól - vigyázat, nem a nemzetközi buszállomástól. 

Néhány szót a Lux Expressről, ha még nem utaztatok a járataikon: még azok is garantáltan imádni fogják, akik amúgy irtóznak a buszozástól. Kényelmes lábtér, minden ülés hátulján kis tablet, tele filmekkel, sorozatokkal, zenékkel (persze angol nyelven), ingyenes wifi az út teljes időtartama alatt, korlátlan forró ital fogyasztás az árban... Buszoztam már életemben rengeteget, de ez tényleg minden eddigit felülmúlt. Ehhez képest szinte röhejesen kevésnek találtam a 2500 Ft-os árat (akció nélkül is csupán a duplája, tehát még úgy is nagyon olcsó).

Egyből meglódult a fantáziám, ugyanis a Lux Express járataival nagyjából egész Észak-Európát be lehet barangolni - és én bizony egyszer be is fogom. Krakkóból tovább lehet indulni Varsóba, onnan Litvániába, Lettországba, Észtországba, sőt Finnországba vagy Oroszországba, de akár Berlin vagy Prága felé is vehetitek az irányt, szuper árakon. Itt van például egy tavaszi álmodozás, de ez csak példa, rengeteg más időpontra foglalható hasonló út, persze az árak picit változhatnak. Sajnos nekünk nem hiszem, hogy belefér a keretbe, ugyanis jó pár utat terveztünk már 2017-re. Talán majd 2018-ban!

4 ország 10 nap alatt, alig 26.600 Ft-ból

Budapest - Krakkó: március 10. 23:50, 7€
Krakkó - Vilnius: március 12. 23:59, 18 €
Vilnius - Riga: március 14. 06:40, 10 €
Riga - Tallinn: március 15. 09:00, 10 €
Tallinn - Vilnius: március 17. 06:00 12 €
Vilnius - Varsó: március 18. 06:50, 14 €
Varsó - Budapest: március 20. 18:30, 15 €

Természetesen ehhez még hozzájönnek a szállásárak, amik Lengyelországban kimondottan olcsók (hostelekben akár 1500 Ft-ra kijön egy éjszaka, de mi egy kis kétágyas, konyhasarkos, saját fürdős apartmanban aludtunk - fejenként 3300 Ft-ért éjszakánként). Igaz, ahogy nézegettem például bookingon, észak felé tartva kicsit drágulnak az árak, de még akár Finnországban is meg lehet úszni egy éjszakát 4000-5000 Ft-ból. Egy szó mint száz, érdemes nézegetni a Lux Express járatait! :)

És Krakkóról pár szót: igazából semmilyen konkrét programot nem terveztünk be erre a hétvégére, hiszen mégiscsak alig két napot töltöttünk itt. Persze elsétáltunk a Wawelig, hiszen kihagyhatatlan. A sárkány szobra előtt megéri várakozni, ugyanis öt percenként tüzet okád - életemben először nem végeztem hatalmas tervezést és kutatást az utazásunk előtt (ahogy általában szoktam), így ezt csak utólag tudtuk meg, és lemaradtunk róla. Látjátok? Ezért utálom a végletekig ajnározott spontaneitást! :)

Ezután a következő megálló a Kazimierz negyed volt, ahol szétnéztünk a piacon (tele volt bundákkal és parfümökkel). Egyébként itt érdemes megkóstolni a helyi finomságokat, a kolbászokat, grillezett füstölt sajtot erdeigyümölcsös szósszal, vagy a helyi melegszendvicset, a zapiekankát. Sajnos nekünk nem volt annyi eszünk, hogy itt tankoljunk fel belőle: este próbáltuk ki egy gyros bárban, amit bár ne tettünk volna, az ugyanis nem volt túl finom. De lefogadom, hogy itt a piacon frissen készítik. A zapiekanka egyébként leginkább egy bagettből készült melegszendvicsre hasonlít. Szerves része a gomba, nem is nagyon láttunk gomba nélkülit, és amikor megkérdeztük, kérhetjük-e úgy, kikacagtak. Egyébként jobb helyeken rengeteg feltéttel kérhető: kecskesajttal, szalámival, spenóttal... amit csak el tudtok képzelni.


Természetesen Krakkó főterét is körbesétáltuk, szinte egymást érik itt a látnivalók és a szebbnél szebb épületek. De a környező kis utcákban is érdemes bóklászni, főleg, ha szerettek fényképezni, mert szinte minden sarkon találhatunk valami apró szépséget. Volt egy kávézó, amit szerettem volna kipróbálni: az U Romana névre hallgató hely, amire Instagramon figyeltem fel először, és ami - elvileg - a zeneakadémia épületének felső szintjén van. Innen csodás kilátás nyílik a városra (nézzétek meg például ezt a képet), de sajnos zárva volt, amikor ott jártunk. Nagyon szomorú voltam. Helyette viszont találtunk egy imádnivaló helyet, ahol megreggeliztünk: a Fitagain kávézót, amit csak ajánlani tudok, ha Krakkóban jártok. Itt ittam életem legfinomabb cappuccinóját :)




Ti jártatok már Krakkóban? :) 



Olvastad már?

5 hozzászólás

  1. Jó volt nézegetni a képeid.
    Szeptemberben jártunk ott a legjobb barátnőmmel, a Kings of Leon koncert köré kerekítettünk egy kirándulást. Imádtuk :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, még nem jártam itt.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű város Krakkó! Úgy látom ősszel még szebb :) én is a Lux Expresszel utaztam, nagyon kedvező és szuper kényelmes :)

    VálaszTörlés
  4. Annyira jól átadják a képeid, milyen szép ez a város! Eddig Krakkó -és úgy általában Lengyelország nem is igazán szerepelt az utazós terveim között- de most azt hiszem feljegyzem ezt is a listámra.:)

    VálaszTörlés
  5. Én személy szerint imádom az országot, több nyarat is töltöttem ott, leginkább a déli országrészen. Krakkó szerintem az egyik legszebb város a világon - magyar szemmel legalábbis mindenképp - persze még bőven akad kihagyhatatlan látnivaló. Éppen ezért nem hagyhattam ki a posztodat, csodás képek, remekül átadják a város hangulatát és jó viszont látni az ismerős utcákat. :)
    Sok szép évfordulót kívánok még nektek! :)

    VálaszTörlés

Flickr Images