DIY | Tojásfácska

Nincsen húsvét tojásfácska nélkül - már én is beszereztem a barkás ágakat, de nem szerettem volna pénzt költeni a boltban kapható dísz...


Nincsen húsvét tojásfácska nélkül - már én is beszereztem a barkás ágakat, de nem szerettem volna pénzt költeni a boltban kapható díszekre. Őszintén megmondom, nem is igazán bírom ezeket a rikító zöld, sárga, narancssárga színeket, amelyek a bolti dekorációk körülbelül 90 százalékán visszaköszönnek. Jobban kedvelem a pasztell árnyalatokat, és a saját kezűleg készített dekorációkat. Bonyolultabb díszekre azonban nem volt most időm, így az örök klasszikus, hajtogatott papírtojásoknál maradtam.

Szükséges eszközök, kellékek:

+ színes papírok 
+ papírragasztó, olló
+ vékony fehér cérna, vagy damil
+ szabályos tojás sablon (innen - tetszőlegesen tovább kicsinyíthető)


Először a sablon alapján minden színes papírból kivágunk 6-7 tojásformát (minél többet vágunk ki, annál "ducibb" tojásokat kapunk). Azért fontos, hogy szabályosan, sablon alapján vágjuk ki őket, mert nem csak egyformának, de szimmetrikusnak is kell lenniük ahhoz, hogy szépen mutassanak. A tojásokat félbehajtjuk, és a hátsó felüknél óvatosan egymáshoz ragasztjuk őket. Amikor a folyamat felénél járunk, egy akasztót is ragasztunk a tojások belsejébe, majd befejezzük a díszeket. Mindössze néhány perc az egész, és mehetnek is a fácskára. 



Ti állítottatok már tojásfát? :)

Olvastad már?

0 hozzászólás

Flickr Images