KINCSEK FILLÉREKÉRT | AUGUSZTUS

Kicsit megcsúsztam az augusztusi filléres kincsekkel - ennek az az oka, hogy tegnap és tegnapelőtt délután is a születésnapi tortám sütésé...

Kicsit megcsúsztam az augusztusi filléres kincsekkel - ennek az az oka, hogy tegnap és tegnapelőtt délután is a születésnapi tortám sütésével-díszítésével foglalkoztam (amit szintén meg fogok mutatni nektek hamarosan). Ma költözöm vissza Debrecenbe, ami úgy tűnik, most már jó ideig az otthonom marad, ugyanis mostantól itt fogok dolgozni. Így, hogy a várost már nem a vizsgákkal és az egyetemmel járó folyamatos stresszel kötöm össze, hanem az önálló, felnőtt életem kezdetével, kissé jobb kedvvel megyek vissza. A lakást is kezdem végre otthonomnak érezni, és éppen ezért valami furcsa "fészekrakási láz" is kitört rajtam: ezért augusztusban igyekeztem csupa olyan holmit beszerezni, amivel otthonosabbá tehetem a szobámat, vagy aminek hasznát vehetem majd az irodában :)



Kezdetnek itt van ez az édes kis mécsestartó a KiK-ből (ahonnan szinte mindig valamilyen gyertyával vagy mécsessel a kezemben távozom...), amely egy perc alatt, főleg egy illatos mécsessel kombinálva, garantáltan meghitt hangulatot varázsol a hálószobába vagy a nappaliba :)

Happiness mécsestartó | KiK, 290 Ft


Hatalmas hajam van, legalábbis én nagyon kezelhetetlennek érzem a tömegét, és még ha ez nem lenne elég, folyton összekócolódik. Még akkor is képes efféle bravúrokra, ha egész nap mást sem csinálok, csak egy helyben ülök. Éppen ezért mindig van nálam egy (már eléggé lestrapált) kis fésű, de folyamatosan a méltó utódját keresem. Úgy tűnik, most megtaláltam, ennek az édes, összecsukható, tükrös mini hajkefének a "személyében". Több színben is kapható a Rossmannban: például élénk pinkben vagy citromsárgában is, de nekem ez a türkizkék nyerte el a tetszésemet :)

Tükrös mini hajkefe | Rossmann, 400 Ft körül (sajnos a pontos árat elfelejtettem)


Kicsi korom óta nem volt írószertartó az asztalomon: szégyellem, de a tollaim szanaszét hajigálva hevertek az íróasztalom fiókjaiban és a táskáimban. Most ennek a szégyenletes korszaknak vége, hála ennek a virágmintás fém ceruzatartónak!

Írószertartó | Winkler papírbolt Berettyóújfalu 599 Ft - hasonló itt


Becsületesen tartom magam az újévi fogadalmamhoz, miszerint idén (a fehérneműk kivételével) minden ruhámat és cipőmet használtruha-üzletekből szerzem be. Pár hete elkísértem a legjobb barátnőmet az itteni legújabb kínai üzletbe, ami a Tesco mellett nyílt. A ruhákat szándékosan kerültem - viszont rábukkantam erre a cuki képkeretre, amiben mindenkinek jut hely, akit szeretek! :) (Sajnos még nem hívattam elő a fotókat, amiket bele szeretnék majd tenni, úgyhogy jelenleg szép mosolyú idegenekkel van tele)

Képkeret | Kínai áruház, Berettyóújfalu, 900 Ft - (valamennyire) hasonló itt


Nagyon sokszor felháborodom, milyen drágák a szebb határidőnaplók: némelyik akár 2-3 ezer forintba, vagy akár még ennél is többe kerül. Idén egy egyszerű, sötétkék, 800 Ft-os darabot használok - viszont nemrég a KiK-ben rátaláltam erre a csodás, rózsaszín határidőnaplóra. Igaz, hogy nincs túlcicomázva, de legalább esztétikus és csajos, és ahhoz képest nem is volt drága. 2016 jó kis év lesz! :P

2016 határidőnapló | KiK, 920 Ft



A muffinpapír nálam fogyóeszköz, így nem csoda, hogy elcsábultam, és a KiK-ben lecsaptam erre az aranyos, halvány rózsaszín puszimintás csomagra. (Zöldben is volt hasonló, és ha jól emlékszem, halványkékben is, de nem akarok butaságot mondani)

Csókmintás muffinpapír | KiK, 290 Ft/csomag



Nektek hogy tetszenek az augusztusi filléres kincsek? :)



Olvastad már?

5 hozzászólás

  1. Az a hajkefe és íróasztali tolltartó nagyon tetszik *-* A mécsestartó is cuki. Az első képen lévő tányér/gyertyaalátét honnan van? :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fehér tányér egy 6 részes étkészlethez tartozik, anyukám vette pár éve, azt mondja, már nem emlékszik rá, hogy hol - de azt gyanítom, hogy F&F Home-os, mert pontosan ugyanilyen: http://www.ffdivat.com/hu/ff-home/etkezo/etkeszletek/2005112241363/

      Nagyon szeretem fotózásokhoz használni, és a torták is különösen jól mutatnak rajtuk, így a legritkább esetben használjuk őket étkezésre :D

      Törlés
  2. Azt hiszem holnap rohanok is a Kik-be és a Rossmannba! Szükségem van arra a hapiness gyertyára és arra a tükrös mini hajkefére, mert nekem is kezelhetlen a hajam!:)

    VálaszTörlés
  3. Egyébként mikor a múltkor voltam a Kik-ben, már akkor szemeztem a határidőnaplóval, de nekem ez a méret túl nagy:)

    VálaszTörlés
  4. Hajkefét én is nyakamba köthetném, pedig még vasalom is a hajam. Tetszik az írószertartó, romantikus :)

    VálaszTörlés

Flickr Images