Oreo kekszes trüffelgolyó

Az emberek szerintem két élesen körülhatárolható csoportra oszthatók: vannak, akik odáig vannak az Oreo kekszért, és korábban is képesek v...

Az emberek szerintem két élesen körülhatárolható csoportra oszthatók: vannak, akik odáig vannak az Oreo kekszért, és korábban is képesek voltak aranyáron megvenni, most pedig lelkendeznek, amiért olcsóbban és több helyen is hozzá lehet jutni (én is ezt a tábort erősítem); és vannak, akik nem értik, mire a nagy felhajtás, nem is olyan jó ez a valami, és amúgy is csak elvette a Pilóta keksz munkáját! :D Így vagy úgy, mindkét csoport tagjainak ajánlom, hogy próbálják ki ezt az egyszerűen elkészíthető desszertet - gyors, látványos és mennyei, és azt hiszem, a Pilóták sem fognak nagyon megsértődni ezekre a cuki golyócskákra.


Az alábbi recept nem a sajátom, Pinteresten bukkantam rá, de bátorkodom itt is közzétenni. Az Oreós trüffelhez mindössze három hozzávaló szükséges: 

+ 20 darab (2 csomag) Oreo keksz
+ 10 dkg tejszínes krémsajt (az olcsó kis tömlős Boci is megteszi)
+ 1 tábla fehér csokoládé


A kekszeket - egy darab kivételével - apróra tördeljük, és ledaráljuk (a krém is maradjon bennük). Most daráltam először kekszet életemben, mert eddig csak darált háztartási kekszet használtam különféle édességekhez, amit ugye készen is meg lehet venni a boltban. Az Oreo kekszek ledarálásához a húsdarálónkat fogtam be, amitől először kicsit idegenkedtem, de a célnak tökéletesen megfelelt. Miután ledaráltuk a kekszeket, nincs is más dolgunk, mint hozzányomni a kis tömlős sajtot, és kézzel összegyúrni, amíg megfelelő állaga nem lesz (kb. ugyanolyan, mint bármilyen másik kekszgolyó masszája).


A masszából pici golyócskákat formázunk - ekkora adagból 20-25 golyónk lesz, attól függően, hogy mekkorákat gyártunk. Én kisebbeket készítettem, így nekem 24 kis trüffelem lett a végén. Miután elkészültek a golyócskák, hűtőbe raktam őket, hogy a csokibevonat minél hamarabb megszilárduljon majd rajtuk. Amíg hűltek, mikrohullámú sütőben felolvasztottam a fehér csokit (kb. 10 másodpercenként kivettem, és megkavartam, hogy oda ne égjen), de természetesen vízgőz fölött is megolvaszthatjuk, ha nem szeretnénk mikróban. A kimaradt egy Oreo kekszet ledaráltam - ez került a trüffelek tetejére díszítésként. A csokit hagytam kissé kihűlni: az a jó, ha már nem nagyon meleg, de még éppen folyékony, viszont már kicsit sűrűbb, mint forrón. Így szépen bevonja majd a kis golyókat, nem ereszt túl nagy talpat magának, és kevéssé fog átlátszani a barna kekszmassza. A golyókat legkönnyebben egy mokkáskanál segítségével forgathatjuk bele a csokiba, és ezzel a legkönnyebb kiemelni is. A frissen bevont trüffeleket egy sütőpapírral bevont tálcára helyeztem, a tetejüket pedig megszórtam kekszmorzsával. Miután mindegyikkel elkészültem, a hűtőbe tettem dermedni a kis golyóbisokat - kb. 1-2 óra kell nekik, mire teljesen megszilárdulnak.





Ti szeretitek az Oreót? :)







Olvastad már?

22 hozzászólás

  1. *-* Ma reggel úgy ébredtem, hogy egy szó jutott eszembe azonnal: trüffel. Szóval most azonnal szaladnék is a boltba Oreoért, ha nem lenne vasárnap :D Mit gondolsz, mascarpone-val is ugyanígy működne a dolog? Nagyon kis gusztik lettek a golyócskák:3
    Egyébként szerintem a Pilóta kekssze nem érdemes összehasonlítani, számomra két külön kategória, de minkettőt nagyon szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mascarponéval is tökéletesen működik a dolog, csak azért teszteltem le ezzel az egyszerű kis tömlős sajttal, mert kissé pénztárcabarátabb megoldás :) A vasárnapi zárvatartás engem is nagyon idegesít, mert még Debrecenben találok is egy-két kisboltot, amik nyitva tartanak, de ha otthon vagyok Berettyóújfaluban, akkor erre semmi esély :D

      Törlés
  2. Biztosan kifogom próbálni! ;)

    VálaszTörlés
  3. Én először tavaly ettem Portugáliában, és először szerettem is; aztán az egyik lány minden nap ezt ette ebéd gyanánt (mondanom sem kell, egyáltalán nem látszott meg rajta :D), és mivel elég nagy adaggal betartalékolt, a maradékot mindig szétosztogatta közöttünk. Na, én akkor majdnem az összes fajta Oreót végigkóstoltam, szóval akkor kicsit "megcsömörlöttem" tőle, azóta is csak egyszer ettem belőle. Szóval nekem innen ez a fajta ellenállás, de a húgom odavan érte. :)
    Ez a recept viszont nagyon tetszik, és nagyon kis aranyosak lettek a golyók! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is jártam már így az egyik kedvenc Lays csipszemmel és évekig rá se bírtam nézni :D Ezen a kis golyón a sajtkrém és a fehér csoki miatt nem érződik annyira markánsan az Oreo íze, úgyhogy csak ajánlani tudom, hogy próbáld ki - már csak a húgod miatt is :)

      Törlés
  4. de jóóóó, ezt muszáj lesz kipróbálni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megéri kipróbálni, mert nagyon finom és tényleg percek alatt készen van :)

      Törlés
  5. Ó, épp most kaptam névnapomra egy karton Oreo-t a szomszédaimtól. Mert mindig a reklámját éneklem a kisfiamnak, de amúgy annyira nem szeretem, inkább az Oreo-s Milkát. Persze, ha már előttem van, addig eszem, míg el nem fogy. Úgyhogy már eléggé megcsömörlöttem tőle én is és elkezdtem recepteket keresni, végül egy mascarponés Oreo-tortát csináltam. Trüffelreceptet is láttam, legközelebb majd ezt próbálom ki :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, nagyon jól hangzik a mascarponés torta - én pár hete a kedvenc túrótortánkat dobtam fel Oreóval, és az is isteni lett :)

      Törlés
  6. Épp kapóra jön ez a recept, mert 20án a barátokkal White n' Black kerti partit tartunk, és ez színvilágában tökéletesen passzol a tematikus esténkhez. Arról nem is beszélve, hogy az oreo és a fehér csoki is nagyon nagy kedvencem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de szuper! :P Én is mindig ilyen tematikus partikra vágytam, de valamiért senki nem vevő rá se az én baráti körömből, se a pároméból... így az ilyen ötletekkel valahogy mindig egyedül maradok :D Remélem, azóta kipróbáltad a receptet, és nagy sikert aratott a kerti partin! :)

      Törlés
  7. Hát igen, az Oreo keksz eléggé megosztó, van aki rajong érte, van aki nem- és én az utóbbiak táborát erősítem. Nem értem, hogy miért is rajonganak érte ennyien, miért ez a nagy felhajtás..Nem tettszik,ha agyonreklámoznak valamit....Semmi különlegeset nem látok benne, vannak ennél sokkal finomabb kekszek/édességek is,amik nem kapnak ekkora figyelmet. Nekem ízre nagyon cukros, a teteje pedig túl száraz..De ez a trüffeles recept nagyon ötletes, nagyon jól néz ki ez a fehér-fekete kombináció, lehet kipróbálom, annak ellenére, hogy nem szeretem az Oreo-t:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértem, ha nem szereted a kekszet, mert persze nem lehet mindenkinek egyforma az ízlése, és ez így van rendjén :) Viszont abban nem értek veled egyet, hogy az Oreót agyonreklámozzák, és emiatt háttérbe szorulnak más ugyanolyan finom édességek... Lehet, ez abból adódik, hogy marketingesként dolgozom, és nem látom be, miért kellene hibáztatni az Oreót, csak azért, mert más márkáknak nincs anyagi vagy szellemi kapacitásuk egy komolyabb marketingkampányhoz. Ez olyan, mint ha azért utálnánk a Milkát, mert háttérbe szorítja a hagyományos magyar Tibi csokinkat :)

      Törlés
  8. Jesszus, ebből most rögtön kérnék szépen rendelésre ha lehetne! :D *__*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD Most én is újra megkívántam, de szerencsére nagyon hamar össze lehet dobni, ha egy kis Oreós finomságra vágyunk :D

      Törlés
  9. Kár, hogy nem lehet benyúlni, kivenni és megenni :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony nagy kár, én általában akkor szoktam ezt kívánni, amikor Pinteresten böngészgetek receptek után :D Összefut a nyál a számban :D

      Törlés
  10. Én ezt egyből ki is próbáltam, de sajtkrém hiányában én konzerves kókusztejet használtam. :D Szerencsére ezzel is működött. És annyira egyszerű és isteni finom, köszönet az ötletért, biztos többször is megcsinálom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú, de szuperül hangzik, imádom a kókuszt! *-* Még nem használtam kókusztejet semmilyen ételhez vagy desszerthez, mennyire intenzív az íze? Érződött a trüffelen? :)

      Törlés

Flickr Images