Életképek

Az év első két hónapja hihetetlenül gyorsan elrepült, és természetesen úgy érzem, nem csináltam semmit (ez persze nem így van, de valaho...

Az év első két hónapja hihetetlenül gyorsan elrepült, és természetesen úgy érzem, nem csináltam semmit (ez persze nem így van, de valahogy január-februárban mindig elfog egy érzés, hogy semmi nem történik velem abban az évben). Igazság szerint épp ellenkezőleg : január elejétől félévkezdésig gyakornokként dolgoztam, közben sikeresen letudtam a vizsgaidőszakot, Viktorral megünnepeltük a negyedik évfordulónkat, lefoglaltuk az idei nyaralást, és csak úgy mellesleg kiműtötték két bölcsességfogamat... Akkor mégis mi zavar? Természetesen az, hogy nincs mindez rendesen megörökítve fényképeken! Aki ismer engem, jól tudja: ami nincsen lefotózva, számomra kicsit olyan, mintha meg sem történt volna. Voltak viszont olyan apró örömök ebben a két hónapban, amelyek egy kis színt vittek a szürke hétköznapokba - ezek egy részét sikerült is megfelelően dokumentálni :D


Egy rendkívül fontos dolgot nem sikerült megörökítenem fényképeken (eddig): Viktorral mostantól nemcsak szerelmesek vagyunk, hanem üzlettársak is, ugyanis belevágtunk egy közös vállalkozásba. Pénteken indulunk egy háromnapos rendezvényre, és már mindketten nagyon izgatottak és lelkesek vagyunk. Néha kicsit morgolódva, néha egymást piszkálva-idegesítve, de úgy tűnik, tudunk ketten együtt dolgozni - remélem, ez a jövőben is így marad :)


Apró örömök | Január-Február

Gabi barátnőm isteni Figaro csokit hozott nekem Szlovákiából, ahol síelni voltak
+ hóesés (de idén sajnos a szánkózás kimaradt)
+ a madárkák ellepték az ablakom előtti fát a madáretetőmnek köszönhetően
+ Büszkeség és balítélet, Értelem és érzelem és Jane Eyre maraton anyuval
+ az első tavaszi virágok végre kibújtak a földből
+ amikor Földesre utaztam reggelente busszal, néhányszor láttam őzikéket is
+ gyönyörű napfelkelték és naplementék
+ Viktoréknak lett egy szőrgombóc kiskutyájuk!
+ újra együtt lehettem két imádnivaló barátnőmmel  (a kedvükért még egy bulira is hajlandó voltam)
+ jácintillat tölti be a szobámat







Nektek hogy telik eddig az évetek? :)








Olvastad már?

12 hozzászólás

  1. jaj, a Büszkeség és balítélet a világ legjobb sorozata, kívülről fújom :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, mi is, főleg Mrs. Bennetet szeretjük utánozni, ahogy sápítozik! :D

      Törlés
  2. Nagyon hangulatos képek, és a kiskutyus nagyon cuki! :)
    Egyébként nagy Jane Austen- és Jane Eyre-rajongó vagyok, pont a hét végén láttam a legutóbbi filmes változatot a Jane Eyre-ből, de az abszolút nagy kedvenc (könyv és film terén is) a Büszkeség és balítélet :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek a képek! :) Jane Eyre-ből én is több változatot láttam, de a kedvencem a BBC 4 részes minisorozata lett, szerintem a könyvet az tudja leginkább visszaadni, bár vannak benne idegesítő részek :D Amit még nagyon szerettem könyvben, az Emily Brontë-től az Üvöltő szelek. Jóval "sötétebb", mint Jane Austen művei, sőt szerintem a Jane Eyre-nél is, de hát a Brontë nővérek már csak ilyenek voltak.. Ettől függetlenül nem tudtam letenni, amikor olvastam :)

      Törlés
  3. Imádom nézni az életképes bejegyzéseidet, mindig olyan szuper hangulatúak a képeid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennél nagyobb bókot azt hiszem, nem is kaphatnék Kriszti, köszönöm! :)

      Törlés
  4. Nagyon hangulatosak a képek! Jaj, dehogynem történtek meg ezek a dolgok, hiszem a blogon minden meg van örökítve :) A bölcsességfogadat odaadták ajándékba?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek! :) Hát igen, majdnem minden, azt sajnálom leginkább, hogy az őzikékről nem tudtam fotót csinálni :) Nem, főleg, mivel a felsőbe beletört egy fúró hegye is, eszembe sem jutott elkérni őket - egyszerűen örültem, hogy túlvagyok rajta! :D De a következő műtétnél talán elkérem majd :)

      Törlés
  5. De jók ezek a képek!:) Nagyon édes az a kiskutya..és a csokoládé..isteni finom lehet a fotó alapján:) Máris megenném!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek a fotók! :) Ugye, milyen kis szőrgombóc? Sajnos most éppen a harapdálós fázisában van, és nagyon haszontalan tud lenni :D

      Törlés

Flickr Images