Kincsek fillérekért ~ június

Júniusban a rengeteg tanulás mellett sajnos nem sikerült eljutnom a KiK-be, de azért így is beszereztem néhány apróságot, és örömmel mon...

Júniusban a rengeteg tanulás mellett sajnos nem sikerült eljutnom a KiK-be, de azért így is beszereztem néhány apróságot, és örömmel mondhatom, hogy a legtöbbre igenis szükségem volt! :) A muffinpapír nálam fogyóeszköz, így nagyon megörültem, amikor a GoodsMarketban rábukkantam erre az aranyos szívecskésre (300 Ft). 





Szintén a GoodsMarketban vettem ezt a dupla képkeretet, 600 Ft-ért. Persze eszem ágában sem állt ilyen pucéron hagyni, azóta már át is alakítottam, hamarosan bejegyzés is lesz róla! :)


Ezekre a tárolódobozokra igazán szükségem volt, mert már ellep a sok füzet, mütyür és dekoráció. A Lidl-ben vettem őket, 6 darab került 1590 Ft-ba, tehát azt hiszem, nagyon jól jártam! :D


A Lidl-ben bukkantam rá erre a napszemüvegre is, 1190 Ft-ért. Felpróbáltam, és csodák csodájára nem néztem ki benne úgy, mint egy depressziós panda, úgyhogy haza is jött velem rögtön :)


Még egy (illetve két) dolog, amire TÉNYLEG nagy szükségem volt, ugyanis a Deichmannban vásárolt fekete strandpapucsom, amit egyébként imádtam, 3 év hűséges szolgálat után tavaly nyáron végleg kimúlt. Ezek valószínűleg nem lesznek olyan tartósak, de mivel közeleg a nyaralásunk időpontja, nem válogathattam sokat. A Lidl-ben vettem ezeket a papucsokat, és mivel egy pár csak 500 Ft-ba került, az én csepp lábamra pedig örülök, ha találok valamit, úgy döntöttem, elhozom feketében és mentaszínben is :)


Vagyok olyan kis buzgómócsing, hogy már az őszi félévre is készülök - már ami a füzeteket illeti. A Tescóban lehet kapni ezt a szép, kalocsai mintás füzetet, 200 Ft-ért (fehérben és feketében is elérhető).


Nektek hogy tetszenek a júniusi szerzemények? :)




Olvastad már?

12 hozzászólás

  1. Mennyi szépség!! :) Menta papucs tetszik a legjobban! Amúgy melyik városban laksz? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek! Én is imádom, nagy mázlim volt, mert már csak egy pár 36-os volt belőle! :D Berettyóújfaluban lakom :)

      Törlés
  2. Azok a dobozok nagyon tetszenek, kár, hogy nálam az ilyenek állandóan el akarnak szakadni, ha könyveket és újságokat rakok bele :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek a dobozok elég stabilnak tűnnek, de persze én sem pakoltam őket tele füzetekkel (csak félig... :D) Remélem, kibírják! :)

      Törlés
  3. Hú, az a képkeret nagyon tetszik, kíváncsi vagyok, hogy mit csináltál vele! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! :) Néhány nap múlva jön a bejegyzés az átalakításról, már izgatottan várom, hogy megmutathassam Nektek :D

      Törlés
  4. Ugyan ilyen dobozokat vettem én is, a képkeret pedig nagyon aranyos! :)

    www.stylelounge.me

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tökéletes tárolódobozokra ezek szerint minden nőnek szüksége van :D

      Benéztem hozzád, nagyon tetszik a blogod, már követlek is bloglovin'-on! :)

      Törlés
  5. Én is ilyen dobozokat vettem, csak más színűek! :) Megint nagyon jó dolgokra bukkantál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de jó! :) Nálam nem is volt kérdéses, hogy milyen színben hozom el, örültem, hogy volt még belőle! :D

      Törlés
  6. Jó az a mentaszínű papucs!:) Imádom a mentaszínt, nagy kedvencem mostanában, főleg ilyen színű ruhákat gyűjtök:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! :) Nekem is a mentazöld (/kék?) az egyik kedvenc színem, rengeteg ilyen színű dolgot felhalmoztam már én is :D

      Törlés

Flickr Images