Így dekoráld a falad!

A falak dekorációja mindig rányomja a bélyegét a szoba hangulatára. Persze nem mindig tudunk mit kezdeni az üres falfelületekkel. Viszont ...

A falak dekorációja mindig rányomja a bélyegét a szoba hangulatára. Persze nem mindig tudunk mit kezdeni az üres falfelületekkel. Viszont a tinikorszak nyomai, az együttesek, filmek poszterei lassan mindenki faláról lekerültek. Bemutatok három módszert, amivel gazdaságosan lehet díszíteni a falakat. Szinte semmibe nem kerülnek, és különösebb erőfeszítést sem igényelnek. A stílusuk pedig egyáltalán nem kötött, ahány szoba, annyi lehetőség. Nyilván senki nem pontosan ugyanígy fogja alkalmazni ezeket, mint én, csupán ötleteket szeretnék adni.


1 .  F a l f e s t m é n y

Ez nem éppen a legegyszerűbb technika, igényel egy kevés kézügyességet. Nem sok minden kell hozzá: egy nagyobb kartonpapír, egy ceruza, egy olló, cellux és fekete tempera, valamint ecset. Én úgy csináltam, hogy először a kartonpapírra egy sablont rajzoltam, majd azt kivágtam (nem körbevágtam, hanem a mintát vágtam ki a lapból, tehát így egy "negatív" készült.. ez elég pepecselős és körülményes munka, de megéri rászánni az időt, szabad kézzel ugyanis kockázatos a falra festeni, hacsak nem vagy gyakorlott ebben). A mintát én szabad kézzel rajzoltam, de persze nyomtatni is lehet, és utána átrajzolni kartonra. Vagy megkérhetsz valakit, akiről tudod, hogy szépen rajzol, hogy vázolja fel neked amit szeretnél. Ha készen van, ragaszd fel a sablont celluxszal a falra, ahová a festményt szeretnéd, majd sűrű fekete temperával (más festéket is használhatsz, de én temperával csináltam) fesd ki a sablont. Várd meg, amíg teljesen megszárad, majd óvatosan távolítsd el a sablont. A cellux nyomait, valamint a kisebb hibákat utólag is korrigálhatod. Én az Eiffel-tornyot varázsoltam így az asztalom fölött lévő falra. A kisebb mintákat (pillangók, szívek) már szabad kézzel, vékony ecsettel festettem. Ha nem tetszik a fekete szín, persze más színeket is használhatsz az elkészítéshez!

2 .  G l a m o u r - m o n t á z s

Bár a gyerekes poszterektől réges-rég megszabadultam, azért nem teljesen posztermentes a falam. Hatalmas Glamour-gyűjteménnyel büszkélkedhetem, mivel nincs szívem kidobni őket. Belőlük tépkedtem ki hasonló színvilágú és témájú oldalakat, melyek főként különböző termékeket reklámoznak. Egyenlő nagyságúra vágtam őket, és ügyelve arra, hogy ne legyenek ferdék, celluxszal felragasztottam őket a falra.

3 .  M o t i vá c i ó s  f e l i r a t

Az ágyam fölött a Follow your dreams felirat látható. Pofonegyszerű elkészíteni: a Wordben írd le a kedvenc idézeted, mottód egy szép betűtípussal, a lehető legnagyobb betűmérettel. Egy oldalra egy-két betű kerüljön. Tudom, ez nem pont gazdaságos, papír szempontjából... Ezután állítsd be, hogy csak a betűk vékony körvonala látszódjon, majd nyomtasd ki, vágd őket körbe, és ragaszd fel a falra. Én ehhez egyszerű stiftes ragasztót használtam, de celluxszal is megpróbálhatod, csak azzal szerintem nem lesz olyan szép a végeredmény.


Ti hogyan díszítitek a szobátok falát? Tetszik ezek közül valamelyik ötlet? :)






Olvastad már?

2 hozzászólás

Flickr Images